A cikkek listája

Keresés a PDF-ekben

2017. augusztus 7., hétfő

Kontler László: Szabadkőművesség – recenzió

Kontler László: Szabadkőművesség – recenzió

RECITI, Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tartalomszolgáltató portálja, , 2017. augusztus 7., oldal

Olvasható: http://reciti.hu/2017/4213



Szabadkőművesség – Kontler László recenziója

augusztus 7th, 2017

Szabadkőművesség, szerk. Péter Róbert és Szentpéteri Márton = Helikon. Irodalom- és Kultúratudományi Szemle, 62:4(2016).

“A külföldi szakirodalom szinte kizárólag Abafi Lajos A szabadkőművesség története Magyarországon

A szabadkőművesség története Magyarországon, Budapest, Schmidl H. Könyvnyomda, 1900.

és a Geschichte der Freimaurerei in Oesterreich-Ungarn

Geschichte der Freimaurerei in Oesterreich-Ungarn, I–V. Budapest, L. Aigner, 1889–1893.

munkái alapján tudósít a szabadkőművességgel kapcsolatos magyar jelenségekről.” Ezt a megállapítást nem mostanában tették, pedig többé-kevésbé máig érvényes. 1977-ben, éppen kétszáz évvel a Draskovich János-féle magyar szabadkőműves-alkotmány megszületése után nyilatkozott így H. Balázs Éva a Világosság lapjain.

H. Balázs Éva, A szabadkőművesség a 18. században, Világosság, 1977/4. 216–223.

Írása tömör és átfogó áttekintése a téma akkor még viszonylag új keletű nemzetközi szaktudományos irodalmának és kutatási kérdéseinek, feladatainak, illetve egyfajta „programhirdetés” arra, miként lehetne és kellene – részben a még Abafi és munkatársai által rendszerezett és lemásolt, eredetiben azóta elveszett, sokáig a dégi Festetics-kastélyban őrzött, ma a Nemzeti Levéltárban található forrásanyag közreadásával és feldolgozásával – e trendekhez igazítani, beágyazni a magyar kutatást. Ez a program az elmúlt évtizedekben legfeljebb töredékesen lépett a megvalósulás útjára éppen H. Balázs, tanítványai és mások munkáiban. E hiány módszeres betöltéséhez adhat impulzust a Helikon újonnan megjelent tematikus száma.

Hogy egy ilyen vállalkozásnak mik volnának a tétjei, azt Péter Róbert – az ő főszerkesztői munkáját dicsérő, az angol szabadkőművesség legfontosabb forrásait öt kötetben összegyűjtő kiadvány éléről átvett – bevezetője helyezi éles megvilágításba. Péter Róbert a szabadkőművességet mint a 18. századi európai szellemi, politikai, kulturális, társadalmi lét „meghatározó tényezőjét”, a társasági kultúra „legnépszerűbb formáját” jellemzi, és kijelöli annak irányát is, hogy hogyan lehetne meghaladni a téma bőséges, de döntően még mindig „internalista” („hagiografikus”) és „pozitivista” (jelképekre, rítusokra stb. koncentráló) irodalmának korlátjait. A legtágabb összefüggésben ez az irány annak a csak látszatra egyszerű kérdésnek a vizsgálata, hogy hogyan viszonyul a szabadkőművesség a felvilágosodáshoz mint annak „megélt tapasztalata” – a téma jeles és sokat vitatott kutatójának, Margaret Jacobnak kifejezésével szólva. A kérdést természetesen részben éppen az teszi bonyolulttá, hogy az elmúlt évtizedek folyamán maga a felvilágosodás is átértékelődött, és a korábbiaktól eltérő viták kereszttüzébe került. E vitákban az ideológusok mellé felzárkóztak a szaktudósok, akik számára nem az a kérdés, hogy a felvilágosodás szekularizmusa és univerzalizmusa „jó” dolog-e. Ebből a nézőpontból a felvilágosodás szellemi mozgalomként nem korlátozódik az irodalomra és a filozófiára; társadalmi és kulturális gyakorlatok széles skáláját öleli fel; megkérdőjeleződik univerzalizmusa (vö. a nemzeti, felekezeti, ideológiai stb. változatok, „felvilágosodások” tézise); és relativizálódik a szekuláris demokrácia megalapozójaként rá osztott szerep. A szabadkőművesség mint e korábbinál jóval összetettebben felfogott miliő „meghatározó tényezője” izgalmas és bonyolult kérdéseket vet fel a 18. századi társas élet (társiasság) számos aspektusával kapcsolatban. Ezek közé tartozik „haladó” mivolta (nyitottsága, hozzáférhetősége, transzparenciája – ezen belül például a nőkhöz és a kisebbségekhez való viszonya), a tudományos kultúra terjesztésében játszott szerepe, a politikai hatalomhoz és a keresztény valláshoz illetve az egyházhoz való viszonya, a „titkos” (földalatti/alvilági) értelmiségi kultúrában betöltött helye stb. Péter Róbert konklúziója szerint a klasszikus szabadkőművesség kutatása a területén lezajlott fejlődés ellenére még mindig „gyerekcipőben” jár, amint azt az aktív kutatóközpontok, folyóiratok, konferenciák száma és kora, valamint a statisztikai feldolgozottság alacsony foka jelzi – miközben a téma jelentős ígéreteket hordoz számos bölcsészdiszciplína számára.

E területek némelyikére vezet a kötet hat tanulmánya (két neves külföldi szerző korábbi munkájának fordítása és négy hazai szerző eredeti írása), három tematikus blokkba rendezve. Ezek közül az első tárgya a szabadkőművesség szimbolikája és a szabadkőművesség mint szimbolika. Ezt követi a szabadkőművesség és befogadás, illetve kirekesztés (kisebbségekhez, marginális csoportokhoz: zsidókhoz, nőkhöz fűződő viszonya) problémáját elemző két írás, majd a magyar szabadkőművesség kutatásának új útjait kereső tanulmányok.

Szentpéteri Márton a modern szabadkőművesség „forrásvidékére” vezeti el az olvasót, a szabadkőműves Comenius-kultusszal összefüggésben. Tanulmánya a comeniusi templomszimbolika elemzése a metaforakutatás segítségével, ahol esetünkben a „forrástartomány” a tényleges építészet, illetve annak kiemelt, önmagukban is szimbolikus bibliai példái (Salamon temploma, Noé bárkája, Mózes sátra, Ezékiel látomásos temploma), a „céltartomány” pedig a jelképes építészet (a szellemi, anyagi, erkölcsi épülés: a pánszófia, az egyetemes tudomány, a tökéletes enciklopédia templomként való felfogása). A „spirituális építőmesterség” fontos fogalom volt Comenius mestere, Alsted számára is, aki arról értekezett, hogy a csodálatosan emelt épületek miként serkentenek az erkölcsök és a kegyesség tanulmányozására. Ugyanakkor Comeniusnál explicit az antik etimológia és az ebből adódó áthallások felidézése: a contemplatio és a templum, az akadálytalan szemlélődés és annak helye közötti kölcsönösségi viszony a „bölcsek tanaitól megerősített templom” képét idézi meg. Comenius problémája a felhalmozott tudás rendezetlensége és az egyetemes rend megvalósításának mikéntje, amit a bölcsesség csodás temploma tervszerű megépítésének vizuális és térbeli metaforájával képzel el. Az enciklopédia mint a keresztény pánszófia temploma a „nagy helyreállítás” (Magna Instauratio) jegyében, a legfőbb Építész (a Mindenható) eszméi és törvényei szerint, minden nemzetség együttműködésével, az Egyetemes Egyház használatára kell hogy végbemenjen. Szentpéteri invenciózus elemzése bemutatja, hogyan vezethető le az enciklopédia hét része Ezékiel víziójának hét részéből. A tanulmány lezárásaként a szerző kitekint arra, hogyan kerül Comenius a szabadkőműves panteonba Karl Christian Friedrich Krause német filozófus kora 19. századi „kreatív félreolvasásai” eredményeként.

A szabadkőművesség kutatásának jelentős alakja, Jan Snoek első ránézésre meghökkentő mondattal indítja eredetileg 2010-ben megjelent tanulmányát: „A szabadkőművesség alapvetően két módszer – a beavatási és az alluzív –, illetve három szimbólumcsoport – az építés, a fény és a középpont – kombinációja.” Egy mozgalom, illetve közösség módszerként történő meghatározása legalábbis szokatlan (s a recenzens nem állhatja meg annak rögzítését, hogy Snoekra általában véve ugyancsak jellemző az a gyakorlat, melyben a kutató azonosul tárgyának modorával – jelen esetben a szabadkőművesség mint ezoterikus kultúra kutatója hajlamos az erősen ezoterizáló, „bennfentes” előadásmódra). Az alluzív módszer a szövegek kétértelműségén (áthallásosságán) alapul, de a szimbólumok esetéhez hasonlóan a jelentés megfejtése és tolmácsolása nem „szabad asszociáció” dolga: függ a kontextustól és az aktoroktól. Olyan kommunikációs gyakorlat, amely különös jelentőséggel bír olyan közegekben, amelyek konstitutív eleme az exkluzivitás, a beavatottság, a járatosság, a bennfentesség (az egymást „félszavakból is megértők” közösségeiben). Vegyes társaságban a csoporthoz tartozók az allúziók adekvát használatáról „ismerik fel” egymást és rögzítik összetartozásukat – miközben a kívülállók éppen a kód nem-ismerete miatt ezt nem élik meg kirekesztettségként. Ez a mozzanat talán összefüggésbe hozható a szabadkőművesség önképének számára fontos tolerancia-gondolattal. Snoek a szabadkőműves szimbolikából vett több példán érzékletesen illusztrálja, hogyan működött az alluzív módszer a páholyok kommunikációs gyakorlataiban, s ezek közül egyesek időbeli vizsgálatával arra mutat rá, hogyan veszhetnek el a „használat” során bizonyos jelentésrétegek egy eredetileg gazdag alluzív formából.

A második blokk első, eredetileg ugyancsak 2010-es tanulmányában Pierre-Yves Beaurepaire a zsidóknak a 18. századi szabadkőművességből való kirekesztéséről ír (angol, francia és német anyag alapján), ami különösen elgondolkodtató téma egyrészt a rend nyitottságával kapcsolatos mítosz, másrészt a 19–20. századi „zsidó-szabadkőműves(-stb.) összeesküvés-” elméletek tükrében. Az 1723-as londoni szabadkőműves alkotmány rögzítette ugyan, hogy a „templom” csak ateisták, vallástalan szabadgondolkodók számára zárt, a gyakorlatban és más explicit megnyilatkozások szerint azonban a szabadkőműves ökumené határai egybeestek a kereszténység határaival. Erre eklatáns példa a hugenotta Louis-François de La Tierce vélekedése a „keveredés” mértékéről, mely például a rómaiak és szabinok mint „közeli idegenek” között még „üdvös” volt – máskülönben túl mély a közösség tagjait elválasztó szakadék, s modern környezetben az egység záloga a közösen vallott keresztény hit. A szórványos zsidó jelenlét a páholyokban nem az elvi tolerancia és az állítólagos nyitottság, hanem inkább státus és vagyon dolga volt. Olykor és helyenként kvótarendszer – egyfajta „numerus clausus”, a zsidók számának maximálása egy-egy páholyban –, másutt a magasabb fokok elzárása volt a zsidó részvétel korlátozásának eszköze. Összességében a felvétel általában a szabályt erősítő kivétel volt, a norma pedig a marginalizálás: az egyenlőség eszményének elvont elismerése mellett a gyakorlatban az „egyetértésre” mint a közösség „örömteliségének” zálogára helyezett hangsúly a szabadkőművességben (is) a többségi kultúra fenntartásának igényét jelentette. Beaurepaire példái illusztrációként szolgálhatnának Lessing Szabadkőműves párbeszédeihez: míg a társaság sikerének kulcsa az volt, „hogy a tagok saját identitásuk, értékeik és meggyőződéseik fenntartása mellett léphettek be a testvériségbe”, a zsidóktól éppen ezt tagadta meg. A szerző további fontos kutatási feladatként jelöli meg a normaszövegek és a gyakorlat módszeres összevetését.

Hasonló vállalkozás Péter Róbert tanulmánya a nők befogadásáról (illetve nem-befogadásáról) a 18. századi angol páholyok történetében. Historiográfiai áttekintésében a szerző a viszonylag jól feldolgozott francia helyzettel szembeállítja az angolt, és a hiány betöltését a szabadkőműves alkotmányokban, brosúrákban, rituálékban, újságokban megmutatkozó genderstruktúrák vizsgálatával kísérli meg. Az előbbiekben axiomatikus a férfi exkluzivitás, amiben szerepe lehet a modern, szimbolikus szabadkőművességet a középkori kőműves hagyományokhoz, szabályokhoz fűző kapcsolatnak. Rossz is volt emiatt a szabadkőműveseknek mint „férfiszektának” a megítélése. A gúnyiratokra, szatirikus színdarabokra adott válaszok gendersztereotípiák alapján indokolják a nők kizárását: e szerint a nők titokőrzésre való alkalmatlansága, hiúsága, erkölcsi gyöngesége, túláradó érzékenysége mind akadálya a szabályok betartásának és a lojalitásnak. E dokumentumokban egyértelmű a 18. századi férfialapú társadalmi rendszer és „racionalitás” védelme, hangsúlya, a homoszocialitás dicsérete. Úgy tűnik, a páholy az a legitim hely, ahol a férfiak megélhetik férfiasságukat – vagy éppen ahol maguk közt lévén a társadalmi konvenciók kikezdése nélkül levetkőzhetik azt. Ugyanakkor a szabadkőművesek kínosan ügyeltek arra, hogy a nyilvánosság előtt tiszteletteljesen beszéljenek a nőkről (ugyancsak nemi sztereotípiákkal: a nő bájos, a legkellemesebb társaság, az egészség gondos őre, aggódó és megnyugtató figyelmező). A kizárást fönntartották, de az egalitárius retorika és a diszkriminatív gyakorlat közötti feszültség enyhítésére rendszeres és nagyszámú jelenlétet biztosítottak nők számára különféle rendezvényeken (koncertek, ünnepek, fogadások stb.), sőt akár bepillantást egyes szertartásokba. Az 1760-as évektől kezdték hallatni hangjukat azok, akik a nők bevonását szorgalmazták. Vegyes páholyok (mint Franciaországban) nem születtek ugyan, de Péter Róbert bemutatja, hogy – a szakirodalom eddigi állításával ellentétben – nem a 20. század elején, hanem nagy valószínűséggel már 1787-ben létrejött Angliában egy női szabadkőműves páholy.

A „magyar blokk” Granasztói Olga friss szempontú, sajátosan revizionista tanulmányával indul. A hazai kutatás hangsúlya mindeddig döntően a szabadkőműves mozgalom „zárvány” jellegére helyeződött, s azt mint a demokratikus kultúra, egy másik, eszményi világ képviseletét (előképét) jellemezte a korabeli rendi hierarchia valóságában, miközben a beavatottság fokozataival egyúttal újfajta elitizmust hozott létre. Ezzel szemben itt – Kazinczy Ferencnek Aranka Györgyhöz intézett ismert levele kapcsán, melyben a rend iránti elkötelezettség mellett annak kritikája is megfogalmazódik – „a szabadkőművesség idealisztikus elveitől eltévelyedett, sőt azokat meghazudtoló magatartásformák és jelenségek” kerülnek terítékre: a fokozatok iránti vágy, összefüggésben a Kazinczy által „zsebmetszőként” aposztrofált figurák megjelenésével. A tanulmány címében szereplő „szabadkőműves árulók” olyan titkosrendőrségi besúgók, akik a rendbe férkőzve kihasználják ezeket a tendenciákat, a fokozatokat „kapcsolatok” segítségével és pénzügyi visszaélésekkel osztva hozzájárulnak annak „felhígulásához”. Granasztói izgalmas nyomozást folytat két ilyen figura (a könyvkereskedő Strohmayer Ignác Antal és a moldovai kalandor-herceg Murusi Maurocordato Sándor) pályafutása után, és bemutatja, hogyan manipulálták a szervezetet olyan irányban, hogy az 1790-es évek első felének viharai után annak megmaradt egységei a „demokratikus kultúra melegágya (szigete)” helyett a társadalmi és politikai változás erőinek ellensúlyát képezzék. 1794 végére az egyetlen megmaradt pest-budai páholy az uralkodó iránti teljes lojalitás szellemében működött, s főmestere, Aigner Ferenc kapitány a királytól kapta azt az utasítást, melynek nyomán megkezdődött azoknak a szabadkőműves iratoknak az összeszedése, amelyek a nevezetes gyűjteménnyé álltak össze Festetics Antal dégi birtokán.

Granasztói konklúziója ezzel átvezet a szám zárótanulmányához, melyben Lengyel Réka ennek a gyűjteménynek a további sorsát tekinti át. Ebből az anyagból dolgozott az 1880-as években Aigner leszármazottja, Abafi Lajos, és készítette el – összefoglaló munkái mellett – munkatársaival azokat a másolatokat, amelyek a dégi gyűjtemény II. világháború alatti pusztulását követően felbecsülhetetlen értékű elsődleges forrássá váltak. Lengyel elbeszéli az iratok kalandos történetét, mely korántsem zárult le azzal, hogy az 1950-es években bekerültek a Magyar Országos Levéltárba (ma: Magyar Nemzeti Levéltár) és elhelyezést nyertek a Vegyes iratok elnevezésű P 1134-es fondban. A szerző kiemeli H. Balázs Éva szerepét az anyag jelentőségének felismerésében, és számot ad az általa elvégzett munkáról, illetve arról, hogy H. Balázs és tanítványai, valamint egy osztrák-magyar kutatócsoport tagjai egy forráskiadvány létrehozásának céljával megkezdték az anyag feldolgozását. Míg ez a terv egyelőre megvalósulatlan, feltehetőleg e munka gyümölcse képezi a Magyar Nemzeti Levéltárban jelenleg zárolt anyagot – miközben hozzáférhetőek maguk az „eredeti másolatok”, melyekről Lengyel hasznos fizikai leírást közöl, s ennek alapján következtet Abafiék munkamódszerére is. Hangsúlyozza: az anyagot összetétele az egész Habsburg Monarchiára vonatkozóan elsőrangú forrássá teszi. A tanulmány a kötet méltó lezárásaként igen értékes segítség mindenkinek, aki távlatos áttekintést szeretne esetleges részmunkálatokhoz, amelyeknek Lengyel lehetséges irányait és feladatait is vázolja – burkolt, kollegiális felszólítást intézve mindazokhoz, akik a forráskiadvány létrehozásán az eddigiek során munkálkodtak.

Kontler László
Central European University / Közép-Európai Egyetem

Summary

This very valuable thematic issue of the literary and cultural review Helikon, co-edited by Róbert Péter and Márton Szentpéteri, presents new research on eighteenth-century Freemasonry in Europe and in Hungary. In his introduction, translated from the recently published five volume collection of sources of English Freemasonry, Péter analyses the broader stakes of the topic and points to its centrality to a better understanding of the Enlightenment, currently subject to thrusts of reinterpretation along similar lines as Freemasonry itself. The bulk of the volume is organized around three thematic foci: first, symbolism in Freemasonry and Freemasonry as symbolism; second, Freemasonry and the problem of inclusion versus exclusion of marginal(ized) social groups; finally, Freemasonry in Hungary. Márton Szentpéteri explores the sources of modern Freemasonry in relation to the symbolism of the temple in the oeuvre of Jan Amos Comenius. This is followed by the translation of an article by Jan Snoek on the importance of the „allusive method” for the communicative practices of eighteenth-century Freemasonry. Pierre-Yves Beaurepaire addresses the discrepancy between Masonic rhetoric and practice regarding openness and tolerance by looking at the issue of the exclusion of Jews from lodges, while Róbert Péter does the same inquiring into the status of women vis-à-vis English lodges (while also venturing a revisionist hypothesis on the existence of a female lodge in late eighteenth-century England). In another revisionist study, Olga Granasztói proposes to nuance the image of Freemasonry in late eighteenth-century Hungary as a cradle or enclave of democratic culture in an overall retrograde social environment, and traces the activities of traitors and spies, whose manipulation transformed the lodges from hotbeds of reformist plans into domesticated partners of the ruler and the government. Finally, Réka Lengyel provides a highly valuable historical and thematic account of a rich stock of source material relevant to research on Freemasonry in the Habsburg monarchy as a whole: the collection of documents (lost in the original, but preserved in copies made by the late nineteenth-century Freemasonic researcher Lajos [Ludwig] Abafi) formerly held in the Dég chateau of the Festetics family and now accessible in the Hungarian National Archive. The timely and finely edited thematic issue of Helikon will hopefully trigger productive new research on Freemasonry in Hungary (not in the least, the completion of the long-awaited publication of sources from the Dég archive).


Forrás: http://reciti.hu/2017/4213

2017. május 13., szombat

Fodor János: Konspiratív karrierépítés? Bernády György szabadkőművessége

Fodor János: Konspiratív karrierépítés? Bernády György szabadkőművessége

Erdélyi Múzeum-Egyesület I. szakosztályának évkönyve, Kolozsvár, 2017, 333-348. oldal

CERTAMEN IV.: A 2015 novemberében – a tudomány napján – magyar nyelven előadott kutatási eredmények foglalata

Olvasható részlet: https://liget.ro/eletmod/a-szabadkomuvesseg-korabeli-kritikaja



Forrás:

https://liget.ro/eletmod/a-szabadkomuvesseg-korabeli-kritikaja

http://eme.ro/servlet/eme/template/publisher%2CPPaper.vm/paperid/766/layout/PKiadoIndexLayout.vm

2017. április 10., hétfő

Muhi Csilla: Szabadkőműves páholy alakítása Szatmáron

Muhi Csilla: Szabadkőműves páholy alakítása Szatmáron

Sugárút - Szatmári Műhely - 2017, III. évf., 1 sz., Szatmárnémeti, 2017.04.10, 81-89. oldal

2016. december 22., csütörtök

Vári László: Eastern Star káptalan Magyarországon

Vári László: Eastern Star káptalan Magyarországon

Aetas, 31. évfolyam, 2016. 4. szám, Szeged, 2016. december 22., 145-159. oldal

Olvasható: https://www.academia.edu/30951025/Eastern_Star_káptalan_Magyarországon_Eastern_Star_Chapter_in_Hungary_

2016. december 15., csütörtök

Vári László: Ady Endre szabadkőműves kesztyűi

Vári László: Ady Endre szabadkőműves kesztyűi

Irodalomismeret, 2016/4., Budapest, 2016, 33-37. oldal

Olvasható lesz: https://www.academia.edu/30487528/Ady_Endre_szabadkőműves_kesztyűi_Endre_Adys_masonic_gloves_

2016. november 14., hétfő

Veszprémy László Bernát: A szabadkőművesek és Balassa József

Veszprémy László Bernát: A szabadkőművesek és Balassa József

Magyar Hírlap, 2016. november 14., kedd , Budapest, 2016.11.14., oldal

Olvasható: http://magyarhirlap.hu/cikk/71378/A_szabadkomuvesek_es_Balassa_Jozsef

2016. szeptember 28., szerda

Vári László: An Unknown Eastern Star Chapter in Hungary

Vári László: An Unknown Eastern Star Chapter in Hungary

Wiener Jahrbuch für historische Freimaurerforschung Nr. 36/2016, Verlag Erhard Löcker GesmbH, Wien, 2017, 418-429. oldal

Olvasható lesz: https://www.academia.edu/28595125/An_Unknown_Eastern_Star_Chapter_in_Hungary_Egy_ismeretlen_Eastern_Star_káptalan_Magyarországon_

Népszerű cikkek

Blogarchívum