Uhrmann György: Együgyű lelkek félelme, avagy a szabadkőműves "titok". /1-2./

Uhrmann György: Együgyű lelkek félelme, avagy a szabadkőműves "titok". /1-2./

Magyar hírlap. 26. 1993. 118. [mell]. IV., 124. [mell]. II.

Szabadkőművesség: magyar útakadályok

: Szabadkőművesség: magyar útakadályok

HVG, 15. évf. 14. (723.) sz. / 1993. április 3., Budapest, 1993., 71. oldal


Magyar útakadályok

Az első magyarországi szabadkőműves páholyt Brassóban a 18. század közepén az erdélyi szászok hozták létre. A rövid időn belül nálunk is népszerűvé lett mozgalom azonban a leggyorsabban a felvilágosult nemesség körében terjedt. A páholyok többsége vidéken alakult, Kazinczy például Miskolcon lépett be „Az erényes Cosmopolitához” címzett páholyba. 1785 után ugyan ez a páholy megszűnt, de Kazinczy kötődését mutatja, hogy 1789-ben induló folyóiratának az Orpheus címet adta, amiről a beavatottak tudhatták: ez az ő szabadkőműves álneve.

1794-ben a szabadkőművességet betiltották, és a tiltás egy 1848-as rövid szünettől eltekintve 1868-ig tartott. Akkor viszont új páholyok sokasága alakult, igaz – ekkor máris – két külön rítus alapján. 1870-ben hat páholy megalakította a Magyarországi Jánosrendű Nagypáholyt, amely csak három fokozatot ismert, míg 1871-ben a harminchárom fokozatú skót rítust követők hozták létre a maguk Magyarországi Nagy Oriens nevű nagypáholyát. A két irányzat 1886-ban azonban végül egyesült a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy létrejöttével.

A magyar szabadkőművesek két dologban tűntek ki: a jótékonykodásban és a radikális eszmék terjesztésében. Az előbbieket tekintve nem túl közismert, hogy szabadkőművesek alapították és finanszírozták a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet, a Nyomorék Gyermekek Otthonát, az Országos Anya- és Csecsemővédelmi Egyesületet és számos hajléktalanmenhelyet. Ami az utóbbit illeti, szabadkőműves volt a polgári radikálisok legnagyobb része, Jászi Oszkár például egy időben a Martinovics-páholy nagymestere is volt. A Galilei-kört pedig – amelynek tagjai közül többen vezető szerepet játszottak a Tanácsköztársaságban – a Comenius-páholy alapította.

A Tanácsköztársaság 1919-ben ennek ellenére mint jobboldali szervezetet betiltotta a szabadkőműves páholyokat, amely tiltást az 1920-as Belügyminisztérium is fenntartotta – baloldalinak minősítve a szabadkőművességet. Az ily módon illegálisan tovább egzisztáló páholyok 1945-ig csak kávéházakban, lakásokban találkozhattak. A szemet húnyó hatósági nagyvonalúság odáig ment, hogy ha a kormánynak olyan neves külföldi vendége volt, akiről köztudott volt szabadkőműves elkötelezettsége, kifejezetten felkérték a – természetesen nyilvántartott – magyar testvéreket, rendezzenek vacsorát a tiszteletére.

1945 után új lendülettel indult a magyar szabadkőműves-élet. Az 1950-es betiltáskor már 1500 szabadkőműves majdnem húsz páholyát helyezték törvényen kívül. Az illegalitásból 1989-ben léphettek ki, mindjárt két egymással versengő irányzattal. A Magyar Symbolikus Nagypáholyt négy páholy alapította. Ezek a tradicionális angolszász irányt követik – jelenleg 110 tagjuk van. A tagok fele – mondják – újonnan beavatott személy. Ezekbe a páholyokba nőket és ateistákat nem vesznek fel. A páholyok havonta üléseznek, a tagok túlnyomó része értelmiségi.

A másik irányzat nagypáholya a szintén több páholyból összeállt, francia irányultságú Magyar Nagy Oriens – taglétszáma a Symbolikus Nagypáholyéhoz hasonló. A két irányzat között hivatalos kapcsolat egyelőre nincs. Ezeken kívül a francia Női Nagypáholy 1992-ben egy magyarországi női páholyt is létrehozott, ezt azonban a tradicionális szabadkőművesség nem ismeri el.

Riba István: Építő páholyok

Riba István: Építő páholyok

HVG, Budapest, 1993/14. szám, 1993.04.03., 70-72. oldal



HVG 1993/14. szám, 70-72. oldal • 1993.04.03.

SZABADKŐMŰVESSÉG

Építő páholyok

1919-ben, a Tanácsköztársaság 133 napja alatt arra is volt gondunk a népbiztosoknak, hogy jobboldalisága miatt betiltsák a szabadkőművességet. Nem sokkal rá a győztes ellendiktatúra tette ugyanezt, arra hivatkozva: a szabadkőművesek baloldaliak, a bolsevizmus szekértolói. De mindez csak egyszerű közjáték volt a szervezet több mint három és fél évszázados, sok be- és kitiltást megért történetében. Pedig az ősök nem akartak mást, mint megőrizni a katedrálisépítés művészetének titkait.

Balczó András, az idegengyűlölet egyik honi ideológusává fejlődött valamikori öttusabálvány egy közelmúltbeli, nagy nyilvánosságot és visszhangot kapott nyilatkozatából nyilvánvalóvá vált: ő, és elvbarátai a „tételes istentagadókat, a homoszexuálisokat és a szabadkőműveseket” tekintik a másság számukra már elfogadhatatlan megtestesítőinek. Félő azonban, hogy – bizonyos értelemben – az exélsportoló téves eszme rabja: az első két általa említett kategóriába tartozók ugyanis viszonylag könnyen körülírható embercsoportok, a harmadikat, a szabadkőművességet azonban feltehetőleg – más, e téren szerény tájékozottsággal bírókhoz hasonlóan – ő is a zsidóság szinonímájaként használta. Az igazi kérdés persze az, hogy – bár a két fogalom felcserélését a múlt és az e századi antiszemita konjunktúrák idején mások is gyakran megtették – mi magyarázza ezt a fogalomzavart?

Az indulás aligha ad erre magyarázatot: a szabadkőművesség ugyanis – bár eredetéről több tucat legenda van forgalomban – igen nagy valószínűséggel valóban a kőművesekről kapta a nevét. A szerveződés elődjének ma általában a középkori katedrálisok építészeinek – a szakmai titkokat őrző s továbbadó – titkos társaságait tartják. Elég egy pillantás a középkori székesegyházakra, s látható, mennyi matematikai, fizikai, építészeti tudást és művészi értéket halmoztak fel, illetve őriztek azok a megbízásról megbízásra vándorló, világlátott és különleges tudásuk alapján anyagilag is hamar függetlenné, „szabaddá” váló mesterek, akik társaságokba – vagy ahogy magukat nevezték: páholyokba – szerveződve védték egzisztenciájuk alapjait. De később, amikor ezekbe a páholyokba a természettudomány vagy csak a társaságokban jelenlevő misztikum iránt fogékony mecénások, gazdag érdeklődők is beléptek, sem lehetett azt mondani, hogy a szervezetekben különleges súlyt kapott volna a zsidóság. Annyi igaz csupán, hogy a páholyok többsége – a korábban általános társadalmi viselkedéstől eltérően – nem zárkózott el befogadásuktól.

A sokfelől, sokféle társadalmi rétegből érkező új belépők aztán fokozatosan átvették a szabadkőműves közösségek irányítását; azok szellemi műhelyekké, úgynevezett spekulatív páholyokká váltak. A páholyok azonban mindvégig megőrizték az építészethez kapcsolódó sajátos szimbolikájukat és szertartásrendjüket. A körző, a háromszögelő, a függőón vagy a vízszintmérő éppúgy, mint az inas–legény–mester beavatási lépcsőfokok a régi páholyok öröksége. A páholyon belül – az elvek szintjén legalábbis – mindenki egyenlő, a tagok testvérnek hívják egymást. Ez fejezi ki a szabadkőművesség alapgondolatát az ember Isten előtti egyenlőségéről. Ez az elv csak némelykor szenvedett csorbát; például, amikor egyes német páholyok annak idején kikötötték, hogy zsidókat nem hajlandók felvenni, vagy amikor egyes testvérek a feketéket rekesztették kívül. Mindezt szabadkőműves körökben mára meghaladottnak tekintik. Nem így a nők felvételének tilalmát, ami – itt-ott felbukkanó női páholyoktól eltekintve – ma is általános.

Akinek mégis megadatik a felvétel lehetősége, annak sincs könnyű dolga. Ehhez három régi szabadkőműves ajánlása kell, akik előbb meggyőződnek a jelölt erkölcsi feddhetetlenségéről. Ezután a jelöltnek alaposan meg kell ismernie és el kell fogadnia a szabadkőművesség céljait és rendjét, amiből tüzetesen le is vizsgáztatják. Ezután a páholy titkos golyószavazással dönt. A szavazó tagok egy-egy fehér és fekete golyóval voksolnak. Ha két fekete golyó kerül a fehérek közé, a jelölt megbukott – „kigolyózták”.

A páholyház belső része, a szentély Salamon király jeruzsálemi templomát mintázza. A bejáratnál az ókori templomhoz hasonlóan két oszlop, Jakin és Boaz áll. A szentély fontos kelléke még a három gyertyatartó, a tapis nevű szőnyeg és a bölcsesség hét lépcsőfoka. Legbelül, a nagymester széke fölött egy egyenlőszárú háromszög, benne egy szemmel, valamint a szabadkőművessé válást szimbolizáló durva és csiszolt kőkocka látható. A szabadkőművesség „hivatalos” megalakulását egyébként 1717-től számítják, amikor egy londoni fogadóban négy, már létező páholy létrehozta a londoni nagypáholyt. A James Anderson skót presbiteriánus lelkész által 1723-ra elkészített alkotmány, amely egyébként Ádámtól eredezteti a társaságot, kimondja: „A szabadkőműves sohasem lehet ostoba ateista, sem vallástalan libertinus”. Azaz a szabadkőművesség – legyen ez akár dicséret, akár kritika – már több mint két és fél évszázada elutasította a „tételes istentagadókat”, megkövetelve a hitet valamely felsőbb szellemben, melyet a Világegyetem Nagy Építőmesterének neveznek.
A szabadkőművesség a 18. századi felvilágosult nemesség és polgárság egyik népszerű titkos szervezete lett. Királyok sora jelentkezett, hogy tag lehessen. Angliában annyira a társadalmi élet bevett formájává lett, hogy a mindenkori nagymester általában a királyi család egyik tagja, Svédországban pedig maga a király tölti be ezt a tisztet. Ezekben az országokban tartják be a legszigorúbban a páholyon belüli politikai és hitviták tilalmát. Ezek helyett inkább más dolgokra, a jótékonykodásra és önmaguk állandó szellemi tökéletesítésére törekednek.

A francia–angol ellentétek azonban a szabadkőművességet sem kerülték el. Ennek természetesen a nemzeti vetélkedésen túl megvoltak a maga történelmi okai is. Franciaországban és a kontinens többi országában ezek a szervezetek már csak azért is hamar átpolitizálódtak, mivel tagjaik gyakran a fennálló feudális viszonyok ellen aktívan küzdők közül kerültek ki. A szabadkőműves páholyok tagjait ezért a pápa már 1738-ban kiközösítéssel fenyegette, ami igaz, még egyes püspököket sem akadályozott meg abban, hogy titkos szabadkőművesek legyenek. A franciák mindenesetre saját szabadkőművességet akartak – és csináltak is. A társaság európai és amerikai terjeszkedése közben az eredeti háromfokozatú beavatási és rangsorolási procedúra mellett többfokozatú rítusok jöttek divatba. Franciaországból származik az úgynevezett skót rítus, ami harminchárom fokozatot különböztet meg, de létezik svéd, yorki rítus, sőt egy rövid ideig – horvát katonatisztek kezdeményezésére – még úgynevezett magyar rítus is volt.

A szabadkőművesség jelenleg számtalan változatban létezik szerte a világban. A páholytagok számát több mint ötmillióra teszik, közülük – úgy tudják – négymilliónyian az Egyesült Államokban élnek, ahol egyébként a páholyok tevékenysége, igazodva az amerikai életformához, a régi rejtélyességet levetve, a nagy nyilvánosság előtt folyik. Náluk, hogy a család se maradjon ki a dologból, kvázi-szabadkőműves fiókszervezeteket alakítottak a feleségek és a gyerekek számára. A belépés feltétele, hogy a férj vagy az apa mesterfokot érjen el a szabadkőműves társadalomban.

Európában ilyen modernizáció egyelőre nincs, s bár e tájon is előfordul olyan páholy, amely nőket is felvesz tagjai közé, ezeket a tradicionális szervezetek nem ismerik el. A nagyobb nyitottságot inkább az egyéb mozgalmak szervezése bizonyítja. Így a szabadkőművesek alakították a Páneurópai Mozgalmat, valamint az újabban Magyarországon is megjelenő Rotary Clubok hálózatát. Ahová éppúgy, mint a szabadkőművesekhez, kellő ismeretszerzés és megfelelő erkölcsi erő bizonyítása után bárki bekerülhet. Feltéve persze, ha őszintén hiszi a Nagy Építőmestert.

Riba István

Mellette keretes cikkben:

Magyar útakadályok

Az első magyarországi szabadkőműves páholyt Brassóban a 18. század közepén az erdélyi szászok hozták létre. A rövid időn belül nálunk is népszerűvé lett mozgalom azonban a leggyorsabban a felvilágosult nemesség körében terjedt. A páholyok többsége vidéken alakult, Kazinczy például Miskolcon lépett be „Az erényes Cosmopolitához” címzett páholyba. 1785 után ugyan ez a páholy megszűnt, de Kazinczy kötődését mutatja, hogy 1789-ben induló folyóiratának az Orpheus címet adta, amiről a beavatottak tudhatták: ez az ő szabadkőműves álneve.

1794-ben a szabadkőművességet betiltották, és a tiltás egy 1848-as rövid szünettől eltekintve 1868-ig tartott. Akkor viszont új páholyok sokasága alakult, igaz – ekkor máris – két külön rítus alapján. 1870-ben hat páholy megalakította a Magyarországi Jánosrendű Nagypáholyt, amely csak három fokozatot ismert, míg 1871-ben a harminchárom fokozatú skót rítust követők hozták létre a maguk Magyarországi Nagy Oriens nevű nagypáholyát. A két irányzat 1886-ban azonban végül egyesült a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy létrejöttével.

A magyar szabadkőművesek két dologban tűntek ki: a jótékonykodásban és a radikális eszmék terjesztésében. Az előbbieket tekintve nem túl közismert, hogy szabadkőművesek alapították és finanszírozták a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet, a Nyomorék Gyermekek Otthonát, az Országos Anya- és Csecsemővédelmi Egyesületet és számos hajléktalanmenhelyet. Ami az utóbbit illeti, szabadkőműves volt a polgári radikálisok legnagyobb része, Jászi Oszkár például egy időben a Martinovics-páholy nagymestere is volt. A Galilei-kört pedig – amelynek tagjai közül többen vezető szerepet játszottak a Tanácsköztársaságban – a Comenius-páholy alapította.

A Tanácsköztársaság 1919-ben ennek ellenére mint jobboldali szervezetet betiltotta a szabadkőműves páholyokat, amely tiltást az 1920-as Belügyminisztérium is fenntartotta – baloldalinak minősítve a szabadkőművességet. Az ily módon illegálisan tovább egzisztáló páholyok 1945-ig csak kávéházakban, lakásokban találkozhattak. A szemet húnyó hatósági nagyvonalúság odáig ment, hogy ha a kormánynak olyan neves külföldi vendége volt, akiről köztudott volt szabadkőműves elkötelezettsége, kifejezetten felkérték a – természetesen nyilvántartott – magyar testvéreket, rendezzenek vacsorát a tiszteletére.

1945 után új lendülettel indult a magyar szabadkőműves-élet. Az 1950-es betiltáskor már 1500 szabadkőműves majdnem húsz páholyát helyezték törvényen kívül. Az illegalitásból 1989-ben léphettek ki, mindjárt két egymással versengő irányzattal. A Magyar Symbolikus Nagypáholyt négy páholy alapította. Ezek a tradicionális angolszász irányt követik – jelenleg 110 tagjuk van. A tagok fele – mondják – újonnan beavatott személy. Ezekbe a páholyokba nőket és ateistákat nem vesznek fel. A páholyok havonta üléseznek, a tagok túlnyomó része értelmiségi.

A másik irányzat nagypáholya a szintén több páholyból összeállt, francia irányultságú Magyar Nagy Oriens – taglétszáma a Symbolikus Nagypáholyéhoz hasonló. A két irányzat között hivatalos kapcsolat egyelőre nincs. Ezeken kívül a francia Női Nagypáholy 1992-ben egy magyarországi női páholyt is létrehozott, ezt azonban a tradicionális szabadkőművesség nem ismeri el.

Riba István: Építő páholyok

Riba István: Építő páholyok. Szabadkőművesség.

Heti világgazdaság. 15. 1993.04.03. 14. 70-72.