Vajna Tamás: Az első tudománymenedzser

Vajna Tamás: Az első tudománymenedzser

HVG, Budapest, 2007/13. szám 2007.03.31., 53-57. oldal



HVG 2007/13. szám, 53-57. oldal • 2007.03.31.


AZ ELSŐ TUDOMÁNYMENEDZSER

Nagymesterkurzus

Egy mára elfeledett, de sokakat ihlető, kalandos sorsú 18. századi természettudós előtt is tiszteleg a műcsarnokbeli Kempelen Farkas-kiállítás.

„Udvari gyászában ült bibliothekájában, nem kelt fel fájós lába miatt. Vékony, sárgás arcú ember, aki látogatóját így fogadja: »S tudod te, ... hogy én is magyar vagyok?«” - emlékezett vissza Kazinczy Ferenc arra, miként találkozott 1785-ben Az igaz egyetértéshez címzett bécsi szabadkőműves-páholy nagymesterével, Born Ignáccal, alias Ignatz von Bornnal. A nyelvújítás későbbi apostola hivatalos látogatáson, tanfelügyelőként járt a császárvárosban, ám mint a természettudományokért lelkesedő újdonsült szabadkőműves, mindenképp látni akarta a neves természettudóst, mert - ahogy írja - „Born páholya a tudományok elővitelét vette tzélul”. A találkozás mély benyomást tehetett rá, mert még negyed századdal utóbb is így áradozott: „Ó azok a szép idők, amikor Born karolta fel és ápolta a tehetséget.”

Rajta kívül olyan személyiségekre is mély hatást gyakorolt például, mint a trükkös sakkautomatájáról elhíresült, ugyanakkor a híd- és útépítés, a sóbányászat vagy a gépészet területén is korszakalkotó polihisztor Kempelen Farkasra, aki Ignatz von Bornnak ajánlotta 1791-ben németül és franciául is megjelent, Az emberi beszéd mechanizmusa című, a fonetika tudományát megalapozó fő művét (HVG, 2004. október 16.). Ezért is emlékezik meg - ha csupán egy takaros múzeumi sarok erejéig is - a Kempelen által megihletett mai kortárs képzőművészek alkotásait felvonultató műcsarnokbeli kiállítás Bornról (a tárlatról lásd Ember a gépben című írásunkat). A már kortársai által a legbefolyásosabb tudományszervezőnek tartott tudós nagy hatással volt a művészekre is. Zenetörténészek egybehangzó véleménye, hogy Wolfgang Amadeus Mozart Bornról mintázta a Varázsfuvola című opera nemes és bölcs Sarastróját.

„Born atipikus, igazán szabad szellemű figurája volt korának, esküdt ellensége a bornírt butaságnak, lett légyen az az okkult alkimista vagy épp a dogmatikus egyházi világkép. A szó mai értelmében véve tudományos menedzser, aki a világon először hozott létre nemzetközi konferenciát, majd tudós társaságot, folyóiratokat indított, és szervezte Közép-Európa tudományos életét, úgy, hogy igazából cseh, szlovák, magyar és osztrák földön is otthon érezte magát” - summázza véleményét a Born életművét éveken át kutató Weiszburg Tamás, az ELTE ásványtani tanszékének docense.

A soknemzetiségű Erdélyben, Gyulafehérváron (német nevén Karlsburgban, román nevén Alba Iuliában) 1742. december 26-án Ludwig von Born szász bányavállalkozó és Marie von Dentis második gyermekeként született, 11 évesen árvaságra jutott Ignácot (vagy Ignatzot) a bécsi jezsuita gimnáziumba íratták be rokonai - tudható meg a Weiszburggal közösen kutató minerológus Papp Gábor egy 1992-es tanulmányából. A korán önállósodó, soknyelvű Born az iskola után jelentkezett ugyan a jezsuita rendbe, ám 19 évesen kiszállt és Prágába ment, ahol először jogot, majd ásványtant, bányászatot, kémiát, botanikát és zoológiát tanult. (Életrajzírói szerint valószínűleg a Jézus Társaságában szerzett tapasztalatai ihlették a katolikus egyház által másfél évszázadig indexre tett, a különböző szerzetesrendeket rendszertani osztályokba soroló, jó húsz évvel később kiadott, Monchologia című, vitriolos latin nyelvű ponyvakötet megírására.) A tudásvágytól égő Born aztán gyorsan jutott előre a ranglétrán, 1769-ben már bányatanácsos a világ első számú, pár évvel korábban megalapított Bányászati Akadémiáján, Selmecbányán. Ásványtani és bányászati (annak közgazdasági vetületeivel is foglalkozó) írásai, katalógusai máig e szakterületek alapművei közé számítanak.
Kiemelkedését a tudománytörténetből az is csak részben magyarázza, hogy szabadkőműves létére - mint azt Boreczky Beatrix történész a Born és a magyar értelmiség kapcsolatát taglaló, 1992-es tanulmányában írta - „felvilágosult tudósként elítélte a rózsakeresztesek alkimista próbálkozásait, taszította a misztikum”. Egyik fő érdemének tartják viszont számon ma (és már kortársai is ezért néztek fel rá), hogy cseh páholytestvéreivel 1774-ben megalakította a Prágai Tudós Társaságot, a jó évtizeddel később életre hívott cseh Tudományos Akadémia elődjét - írja Josef Koutecky, a cseh tudománytörténet professzora egy angol nyelvű tanulmányában. A társaság Prager Gelehrte Nachrichten (Prágai Tudományos Értesítő) című hetilapjában a kor legfrissebb tudományos eredményeiről számolt be. Egyebek mellett a finnugrisztika későbbi megalapítójának, Sajnovits Jánosnak 1770-es Demonstratio című, a magyar és a lapp nyelv rokonságát bizonygató könyvéről. Born kommentárjában üdvözölte az új elméletet, de rámutatott Sajnovits gondolatmenetének - s főképp bizonyítási módszerének - hiányosságaira.
Elsősorban azonban természettudományos tevékenysége keltette fel kortársai figyelmét, köztük Mária Teréziáét, aki 1776-ban udvarába hívta, hogy gondozza a császári és királyi természetrajzi gyűjteményt, a Naturalienkabinetet. Egyúttal rábízták a legidősebb főhercegnő, Mária Anna akkor már több ezer darabosra duzzadt, ma Budapesten őrzött ásványgyűjteményének a rendezését. Az ennek során született - Weiszburg és Papp által az 1980-as években a Múzeum körúti egyetemi épület pincéjéből előásott - katalógus ma az ELTE ásványtani gyűjteményének egyik legbecsesebb írásos darabja.

A három évvel később lovaggá ütött és udvari tanácsossá előléptetett Born a bécsi Theresianum, a birodalmi elitképző akadémia filozófiai stúdiumokért is felelős aligazgatójaként sem tett le a világosság (illuminatio) terjesztéséről. S miután ő lett Az igaz egyetértéshez címzett bécsi szabadkőműves-páholy nagymestere, az titkos, okkult „szektából” szellemi műhellyé és polihisztorképzővé nőtte ki magát - így Weiszburg. Mások mellett innen kapott szellemi muníciót az Európa első mezőgazdasági felsőoktatási intézményét, a gazdálkodást tudományos szintre emelő keszthelyi Georgikont alapító Festetics György gróf is. A páholy tudósklubként és művészeti szalonként funkcionáló szeánszain az 1780-as évek derekán találkozott egyébként először Mozart is a nagymesterrel. Méghozzá az ásványrajongó vándorszínész, Johann Georg Metzler révén, aki a legújabb kutatások szerint Emanuel Schikaneder mellett társszerzője volt a Varázsfuvola librettójának. A később Sir Charles Giesecke néven a dublini egyetem geológiaprofesszoraként tevékenykedő Metzlert Born biztatta ásványtani stúdiumok folytatására. Mozart egyébként ekkor hírből már ismerhette a nagymestert, mivel mint a kor divatja szerint a természettudományok iránt aktívan érdeklődő „szabad szellem”, egy ideje állandó baráti levelezésben állt a selmecbányai akadémia „bornista” tanárával, Jacquin Miklóssal. A zenetörténeti adalékok sorát gazdagítja, hogy az ifjú géniusz a szabadkőműves nagymester tiszteletére komponálta 1785-ben Die Maurerfreude (A szabadkőműves öröme) című kantátáját.

Mindezek után némileg meglepő, hogy Born és Kempelen személyes ismeretségének nincs nyoma - habár az sejthető, hogy a Mária Terézia szolgálatában álló, a híres sakkautomatát alkotó „Varázsló” is szabadkőműves volt. Ezt is azonban csak közvetett források alapján valószínűsítik a kutatók. A két személyiség közti egyetlen kézzelfogható kapcsolatot csak a már említett fonetikai alapmunka ajánlása jelenti.
A különleges tudósi attitűdön kívül a tudományos párbeszéd hangsúlyozása is kora átlaga fölé emeli Bornt. Miután ugyanis tökéletesítette az amalgamálás (a nemesfémtartalmú ércekből az arany és az ezüst higannyal történő kivonását célzó) kohászati műveletet, a merőben új és gazdaságos eljárás ismertetésére 1786-ban több hónapig tartó nemzetközi szimpóziumot hívott össze a Selmecbánya melletti Szklenón. A dél-amerikai spanyol gyarmatoktól a német fejedelemségeken és a cári Oroszországon át a norvég királyságig tucatnyi bányászhatalom delegálta szakértőit a világ első tudományos konferenciájára. A 27 válogatott koponya Born ötletére megalapította az első nemzetközi tudományos fórumot is, a Bányászati Társaságot. Ennek tagjai, köztük Johann Wolfgang von Goethe, már akkor arra szövetkeztek, hogy megosszák egymással - és így a szélesebb közönséggel - a legfrissebb információkat. Born a társaság Bergbaukunde (Bányatudomány) című - a napóleoni háborúk miatt csak két kötetre rúgó - évkönyvét még megszerkesztette, de a Varázsfuvola 1791. szeptember 30-ai bemutatóját már nem érte meg - alig egy hónappal korábban hunyt el egy két évtizeddel korábbi gázmérgezés során kialakult súlyos ideggyulladás szövődményeiben. Halála előtt viszont a cseh, az erdélyi és a pozsonyi országgyűléstől is indigenátust kapott, az országok kvázi díszpolgárává vált, és az időközben sorra alakuló nemzeti tudományos akadémiák (a göttingeni, a szentpétervári, a stockholmi, az uppsalai, a sienai, a padovai) is a tagjaik közé választották.

VAJNA TAMÁS


Mellette keretes cikkben:

Ember a gépben

„A mobil mérete illeszkedik a szájéhoz, kezelése egyszerű, a készülék bármikor gyorsan alkalmazható. A transzlingvális kódok közelről is lehetővé teszik a távbeszélést” - értelmezi saját alkotását Georg Winter német képzőművész. S valóban, a lakkozott japán díszdobozra hajazó - polgárpukkasztásra felettébb alkalmas -, fából készült kézi készülékkel térerő nélkül is lehet kommunikálni, a használati utasítás szerint csak szájba kell venni és megpróbálni beszélni. Az Ukiyo Camera Systems néven a Műcsarnokban egészen május végéig megtekinthető és kipróbálható kamutelefont - vagy ha úgy tetszik: művészeti blöfföt - Kempelen Farkas sakkautomatája ihlette. „Az is egy olyan, briliáns mechanikai megoldásokkal operáló mágikus masina volt, amely a felvilágosodás korának gépmániáját figurázta ki” - mondja Mélyi József művészettörténész, a múlt héten megnyílt Kempelen, Ember a gépben című médiaművészeti kiállítás kurátora. Szerinte a Kempelen sakkozógépében elrejtett ember (a valóságban egy alacsonyabb növésű sakknagymester) akár a művészet metaforájaként is felfogható - mivel a technikát, a formát az emberi alkotó szellem tölti meg tartalommal. Mélyi e vezérmotívumra fűzte fel a „Varázsló” komolyabb alkotásait - például a beszélőgépet - és életútját is megidéző tárlatot. Az 1804-ben elhunyt pozsonyi polihisztor a sakkautomatát csak afféle játékszernek tartotta, a beszélőgépet viszont élete fő művének, amelyen évtizedeken át dolgozott. Elkészítéséhez tanulmányozta a beszédszervek működését, a hangképzés „mechanikáját”, s végül - miközben mintegy mellesleg „felfedezte” a fonetika máig érvényes alapszabályait - a masina 1780 körül megszólalt. A tüdő hangképzési feladatait egy a kiállításon is rekonstruált fújtató, a hangszalagokéit síp látta el, a szájüreget tölcsér, az orrüreget több nyílás pótolta. Igaz, hangja olyan volt, mint egy 3-4 éves gyermeké, s a beszédtempója is igen lassú, ám érthető mondatokat lehetett vele alkotni bármely nyelven. A megszólalás gyorsaságán s a tagolt kiejtésen Kempelen billentyűs rendszerrel kívánt javítani, de ezt a tökéletesítést már sohasem végezte el.
A Varázslóban elődjükre ismerő amerikai, német és magyar kortárs művészek a legújabb, önfejlesztésre képes programozás révén a beszédhelyzetre reagáló hasbeszélő bábokat, egymással - a látogató által kiválasztott témából kiindulva - csevegő számítógépeket, portrérajzoló ipari robotot, valamint kinetikus (azaz mozgó) szobrokat állítanak ki a Műcsarnokban - médiaművészet gyűjtőnév alatt.

PÁHOLYHÁZ VISSZAVÉTEL?

: PÁHOLYHÁZ VISSZAVÉTEL?

HVG, 17. évf. 1. sz. / 1995. január 7., Budapest, 1995., 15-16. oldal



Az egykori szabadkőműves páholyház tulajdonjogának az 1950-es állapotok szerinti helyreállítását rendelte el elsőfokon a napokban a Pesti Központi Kerületi Bíróság (HVG, 1994. december 17.). A Podmaniczky és Vörösmarty utca sarkán álló, 1037 négyzetméter alapterületű ingatlant, amelyben jelenleg az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) igazgatásrendészeti főosztálya működik, 45 évvel ezelőtt egyoldalú jognyilatkozattal, ellenszolgáltatás nélkül vette állami tulajdonba az eddigi információk szerint a Belügyminisztérium (BM). Az 1886-ban megnyitott páholyház építtetője, a működését 1989-ben felújító Magyar Szimbolikus Nagypáholy a bírósági tárgyaláson az Alkotmánybíróság 27/1991-es határozatára hivatkozva azzal érvelt, hogy a hajdani ingatlanrekvirálás az akkor hatályos jogszabályok szerint is törvénysértő volt. A négyszintes szabadkőműves palota (amely egyike annak a 11 rendőrségi épületnek, amit az Orfk a Teve utcai 65 ezer négyzetméteres új rendőrszékház felépítéséért cserébe át kíván adni a Postabanknak) tulajdonjogáért a harc folytatódik: a BM – mint azt a tárca jogi képviseleti főosztályán megtudtuk – az elsőfokú ítélet megváltoztatását, vagyis a szabadkőművesek keresetének elutasítását fogja kérni a Fővárosi Bíróságtól.

Babus Endre: Per a Szabadkőműves Székházért: Zsaruk a páholyban

Babus Endre: Per a Szabadkőműves Székházért: Zsaruk a páholyban

HVG, 16. évf. 50. (812.) sz. / 1994., Budapest, 1994., 96. oldal

Szabadkőművesség: magyar útakadályok

: Szabadkőművesség: magyar útakadályok

HVG, 15. évf. 14. (723.) sz. / 1993. április 3., Budapest, 1993., 71. oldal


Magyar útakadályok

Az első magyarországi szabadkőműves páholyt Brassóban a 18. század közepén az erdélyi szászok hozták létre. A rövid időn belül nálunk is népszerűvé lett mozgalom azonban a leggyorsabban a felvilágosult nemesség körében terjedt. A páholyok többsége vidéken alakult, Kazinczy például Miskolcon lépett be „Az erényes Cosmopolitához” címzett páholyba. 1785 után ugyan ez a páholy megszűnt, de Kazinczy kötődését mutatja, hogy 1789-ben induló folyóiratának az Orpheus címet adta, amiről a beavatottak tudhatták: ez az ő szabadkőműves álneve.

1794-ben a szabadkőművességet betiltották, és a tiltás egy 1848-as rövid szünettől eltekintve 1868-ig tartott. Akkor viszont új páholyok sokasága alakult, igaz – ekkor máris – két külön rítus alapján. 1870-ben hat páholy megalakította a Magyarországi Jánosrendű Nagypáholyt, amely csak három fokozatot ismert, míg 1871-ben a harminchárom fokozatú skót rítust követők hozták létre a maguk Magyarországi Nagy Oriens nevű nagypáholyát. A két irányzat 1886-ban azonban végül egyesült a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy létrejöttével.

A magyar szabadkőművesek két dologban tűntek ki: a jótékonykodásban és a radikális eszmék terjesztésében. Az előbbieket tekintve nem túl közismert, hogy szabadkőművesek alapították és finanszírozták a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet, a Nyomorék Gyermekek Otthonát, az Országos Anya- és Csecsemővédelmi Egyesületet és számos hajléktalanmenhelyet. Ami az utóbbit illeti, szabadkőműves volt a polgári radikálisok legnagyobb része, Jászi Oszkár például egy időben a Martinovics-páholy nagymestere is volt. A Galilei-kört pedig – amelynek tagjai közül többen vezető szerepet játszottak a Tanácsköztársaságban – a Comenius-páholy alapította.

A Tanácsköztársaság 1919-ben ennek ellenére mint jobboldali szervezetet betiltotta a szabadkőműves páholyokat, amely tiltást az 1920-as Belügyminisztérium is fenntartotta – baloldalinak minősítve a szabadkőművességet. Az ily módon illegálisan tovább egzisztáló páholyok 1945-ig csak kávéházakban, lakásokban találkozhattak. A szemet húnyó hatósági nagyvonalúság odáig ment, hogy ha a kormánynak olyan neves külföldi vendége volt, akiről köztudott volt szabadkőműves elkötelezettsége, kifejezetten felkérték a – természetesen nyilvántartott – magyar testvéreket, rendezzenek vacsorát a tiszteletére.

1945 után új lendülettel indult a magyar szabadkőműves-élet. Az 1950-es betiltáskor már 1500 szabadkőműves majdnem húsz páholyát helyezték törvényen kívül. Az illegalitásból 1989-ben léphettek ki, mindjárt két egymással versengő irányzattal. A Magyar Symbolikus Nagypáholyt négy páholy alapította. Ezek a tradicionális angolszász irányt követik – jelenleg 110 tagjuk van. A tagok fele – mondják – újonnan beavatott személy. Ezekbe a páholyokba nőket és ateistákat nem vesznek fel. A páholyok havonta üléseznek, a tagok túlnyomó része értelmiségi.

A másik irányzat nagypáholya a szintén több páholyból összeállt, francia irányultságú Magyar Nagy Oriens – taglétszáma a Symbolikus Nagypáholyéhoz hasonló. A két irányzat között hivatalos kapcsolat egyelőre nincs. Ezeken kívül a francia Női Nagypáholy 1992-ben egy magyarországi női páholyt is létrehozott, ezt azonban a tradicionális szabadkőművesség nem ismeri el.

Riba István: Építő páholyok

Riba István: Építő páholyok

HVG, Budapest, 1993/14. szám, 1993.04.03., 70-72. oldal



HVG 1993/14. szám, 70-72. oldal • 1993.04.03.

SZABADKŐMŰVESSÉG

Építő páholyok

1919-ben, a Tanácsköztársaság 133 napja alatt arra is volt gondunk a népbiztosoknak, hogy jobboldalisága miatt betiltsák a szabadkőművességet. Nem sokkal rá a győztes ellendiktatúra tette ugyanezt, arra hivatkozva: a szabadkőművesek baloldaliak, a bolsevizmus szekértolói. De mindez csak egyszerű közjáték volt a szervezet több mint három és fél évszázados, sok be- és kitiltást megért történetében. Pedig az ősök nem akartak mást, mint megőrizni a katedrálisépítés művészetének titkait.

Balczó András, az idegengyűlölet egyik honi ideológusává fejlődött valamikori öttusabálvány egy közelmúltbeli, nagy nyilvánosságot és visszhangot kapott nyilatkozatából nyilvánvalóvá vált: ő, és elvbarátai a „tételes istentagadókat, a homoszexuálisokat és a szabadkőműveseket” tekintik a másság számukra már elfogadhatatlan megtestesítőinek. Félő azonban, hogy – bizonyos értelemben – az exélsportoló téves eszme rabja: az első két általa említett kategóriába tartozók ugyanis viszonylag könnyen körülírható embercsoportok, a harmadikat, a szabadkőművességet azonban feltehetőleg – más, e téren szerény tájékozottsággal bírókhoz hasonlóan – ő is a zsidóság szinonímájaként használta. Az igazi kérdés persze az, hogy – bár a két fogalom felcserélését a múlt és az e századi antiszemita konjunktúrák idején mások is gyakran megtették – mi magyarázza ezt a fogalomzavart?

Az indulás aligha ad erre magyarázatot: a szabadkőművesség ugyanis – bár eredetéről több tucat legenda van forgalomban – igen nagy valószínűséggel valóban a kőművesekről kapta a nevét. A szerveződés elődjének ma általában a középkori katedrálisok építészeinek – a szakmai titkokat őrző s továbbadó – titkos társaságait tartják. Elég egy pillantás a középkori székesegyházakra, s látható, mennyi matematikai, fizikai, építészeti tudást és művészi értéket halmoztak fel, illetve őriztek azok a megbízásról megbízásra vándorló, világlátott és különleges tudásuk alapján anyagilag is hamar függetlenné, „szabaddá” váló mesterek, akik társaságokba – vagy ahogy magukat nevezték: páholyokba – szerveződve védték egzisztenciájuk alapjait. De később, amikor ezekbe a páholyokba a természettudomány vagy csak a társaságokban jelenlevő misztikum iránt fogékony mecénások, gazdag érdeklődők is beléptek, sem lehetett azt mondani, hogy a szervezetekben különleges súlyt kapott volna a zsidóság. Annyi igaz csupán, hogy a páholyok többsége – a korábban általános társadalmi viselkedéstől eltérően – nem zárkózott el befogadásuktól.

A sokfelől, sokféle társadalmi rétegből érkező új belépők aztán fokozatosan átvették a szabadkőműves közösségek irányítását; azok szellemi műhelyekké, úgynevezett spekulatív páholyokká váltak. A páholyok azonban mindvégig megőrizték az építészethez kapcsolódó sajátos szimbolikájukat és szertartásrendjüket. A körző, a háromszögelő, a függőón vagy a vízszintmérő éppúgy, mint az inas–legény–mester beavatási lépcsőfokok a régi páholyok öröksége. A páholyon belül – az elvek szintjén legalábbis – mindenki egyenlő, a tagok testvérnek hívják egymást. Ez fejezi ki a szabadkőművesség alapgondolatát az ember Isten előtti egyenlőségéről. Ez az elv csak némelykor szenvedett csorbát; például, amikor egyes német páholyok annak idején kikötötték, hogy zsidókat nem hajlandók felvenni, vagy amikor egyes testvérek a feketéket rekesztették kívül. Mindezt szabadkőműves körökben mára meghaladottnak tekintik. Nem így a nők felvételének tilalmát, ami – itt-ott felbukkanó női páholyoktól eltekintve – ma is általános.

Akinek mégis megadatik a felvétel lehetősége, annak sincs könnyű dolga. Ehhez három régi szabadkőműves ajánlása kell, akik előbb meggyőződnek a jelölt erkölcsi feddhetetlenségéről. Ezután a jelöltnek alaposan meg kell ismernie és el kell fogadnia a szabadkőművesség céljait és rendjét, amiből tüzetesen le is vizsgáztatják. Ezután a páholy titkos golyószavazással dönt. A szavazó tagok egy-egy fehér és fekete golyóval voksolnak. Ha két fekete golyó kerül a fehérek közé, a jelölt megbukott – „kigolyózták”.

A páholyház belső része, a szentély Salamon király jeruzsálemi templomát mintázza. A bejáratnál az ókori templomhoz hasonlóan két oszlop, Jakin és Boaz áll. A szentély fontos kelléke még a három gyertyatartó, a tapis nevű szőnyeg és a bölcsesség hét lépcsőfoka. Legbelül, a nagymester széke fölött egy egyenlőszárú háromszög, benne egy szemmel, valamint a szabadkőművessé válást szimbolizáló durva és csiszolt kőkocka látható. A szabadkőművesség „hivatalos” megalakulását egyébként 1717-től számítják, amikor egy londoni fogadóban négy, már létező páholy létrehozta a londoni nagypáholyt. A James Anderson skót presbiteriánus lelkész által 1723-ra elkészített alkotmány, amely egyébként Ádámtól eredezteti a társaságot, kimondja: „A szabadkőműves sohasem lehet ostoba ateista, sem vallástalan libertinus”. Azaz a szabadkőművesség – legyen ez akár dicséret, akár kritika – már több mint két és fél évszázada elutasította a „tételes istentagadókat”, megkövetelve a hitet valamely felsőbb szellemben, melyet a Világegyetem Nagy Építőmesterének neveznek.
A szabadkőművesség a 18. századi felvilágosult nemesség és polgárság egyik népszerű titkos szervezete lett. Királyok sora jelentkezett, hogy tag lehessen. Angliában annyira a társadalmi élet bevett formájává lett, hogy a mindenkori nagymester általában a királyi család egyik tagja, Svédországban pedig maga a király tölti be ezt a tisztet. Ezekben az országokban tartják be a legszigorúbban a páholyon belüli politikai és hitviták tilalmát. Ezek helyett inkább más dolgokra, a jótékonykodásra és önmaguk állandó szellemi tökéletesítésére törekednek.

A francia–angol ellentétek azonban a szabadkőművességet sem kerülték el. Ennek természetesen a nemzeti vetélkedésen túl megvoltak a maga történelmi okai is. Franciaországban és a kontinens többi országában ezek a szervezetek már csak azért is hamar átpolitizálódtak, mivel tagjaik gyakran a fennálló feudális viszonyok ellen aktívan küzdők közül kerültek ki. A szabadkőműves páholyok tagjait ezért a pápa már 1738-ban kiközösítéssel fenyegette, ami igaz, még egyes püspököket sem akadályozott meg abban, hogy titkos szabadkőművesek legyenek. A franciák mindenesetre saját szabadkőművességet akartak – és csináltak is. A társaság európai és amerikai terjeszkedése közben az eredeti háromfokozatú beavatási és rangsorolási procedúra mellett többfokozatú rítusok jöttek divatba. Franciaországból származik az úgynevezett skót rítus, ami harminchárom fokozatot különböztet meg, de létezik svéd, yorki rítus, sőt egy rövid ideig – horvát katonatisztek kezdeményezésére – még úgynevezett magyar rítus is volt.

A szabadkőművesség jelenleg számtalan változatban létezik szerte a világban. A páholytagok számát több mint ötmillióra teszik, közülük – úgy tudják – négymilliónyian az Egyesült Államokban élnek, ahol egyébként a páholyok tevékenysége, igazodva az amerikai életformához, a régi rejtélyességet levetve, a nagy nyilvánosság előtt folyik. Náluk, hogy a család se maradjon ki a dologból, kvázi-szabadkőműves fiókszervezeteket alakítottak a feleségek és a gyerekek számára. A belépés feltétele, hogy a férj vagy az apa mesterfokot érjen el a szabadkőműves társadalomban.

Európában ilyen modernizáció egyelőre nincs, s bár e tájon is előfordul olyan páholy, amely nőket is felvesz tagjai közé, ezeket a tradicionális szervezetek nem ismerik el. A nagyobb nyitottságot inkább az egyéb mozgalmak szervezése bizonyítja. Így a szabadkőművesek alakították a Páneurópai Mozgalmat, valamint az újabban Magyarországon is megjelenő Rotary Clubok hálózatát. Ahová éppúgy, mint a szabadkőművesekhez, kellő ismeretszerzés és megfelelő erkölcsi erő bizonyítása után bárki bekerülhet. Feltéve persze, ha őszintén hiszi a Nagy Építőmestert.

Riba István

Mellette keretes cikkben:

Magyar útakadályok

Az első magyarországi szabadkőműves páholyt Brassóban a 18. század közepén az erdélyi szászok hozták létre. A rövid időn belül nálunk is népszerűvé lett mozgalom azonban a leggyorsabban a felvilágosult nemesség körében terjedt. A páholyok többsége vidéken alakult, Kazinczy például Miskolcon lépett be „Az erényes Cosmopolitához” címzett páholyba. 1785 után ugyan ez a páholy megszűnt, de Kazinczy kötődését mutatja, hogy 1789-ben induló folyóiratának az Orpheus címet adta, amiről a beavatottak tudhatták: ez az ő szabadkőműves álneve.

1794-ben a szabadkőművességet betiltották, és a tiltás egy 1848-as rövid szünettől eltekintve 1868-ig tartott. Akkor viszont új páholyok sokasága alakult, igaz – ekkor máris – két külön rítus alapján. 1870-ben hat páholy megalakította a Magyarországi Jánosrendű Nagypáholyt, amely csak három fokozatot ismert, míg 1871-ben a harminchárom fokozatú skót rítust követők hozták létre a maguk Magyarországi Nagy Oriens nevű nagypáholyát. A két irányzat 1886-ban azonban végül egyesült a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy létrejöttével.

A magyar szabadkőművesek két dologban tűntek ki: a jótékonykodásban és a radikális eszmék terjesztésében. Az előbbieket tekintve nem túl közismert, hogy szabadkőművesek alapították és finanszírozták a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet, a Nyomorék Gyermekek Otthonát, az Országos Anya- és Csecsemővédelmi Egyesületet és számos hajléktalanmenhelyet. Ami az utóbbit illeti, szabadkőműves volt a polgári radikálisok legnagyobb része, Jászi Oszkár például egy időben a Martinovics-páholy nagymestere is volt. A Galilei-kört pedig – amelynek tagjai közül többen vezető szerepet játszottak a Tanácsköztársaságban – a Comenius-páholy alapította.

A Tanácsköztársaság 1919-ben ennek ellenére mint jobboldali szervezetet betiltotta a szabadkőműves páholyokat, amely tiltást az 1920-as Belügyminisztérium is fenntartotta – baloldalinak minősítve a szabadkőművességet. Az ily módon illegálisan tovább egzisztáló páholyok 1945-ig csak kávéházakban, lakásokban találkozhattak. A szemet húnyó hatósági nagyvonalúság odáig ment, hogy ha a kormánynak olyan neves külföldi vendége volt, akiről köztudott volt szabadkőműves elkötelezettsége, kifejezetten felkérték a – természetesen nyilvántartott – magyar testvéreket, rendezzenek vacsorát a tiszteletére.

1945 után új lendülettel indult a magyar szabadkőműves-élet. Az 1950-es betiltáskor már 1500 szabadkőműves majdnem húsz páholyát helyezték törvényen kívül. Az illegalitásból 1989-ben léphettek ki, mindjárt két egymással versengő irányzattal. A Magyar Symbolikus Nagypáholyt négy páholy alapította. Ezek a tradicionális angolszász irányt követik – jelenleg 110 tagjuk van. A tagok fele – mondják – újonnan beavatott személy. Ezekbe a páholyokba nőket és ateistákat nem vesznek fel. A páholyok havonta üléseznek, a tagok túlnyomó része értelmiségi.

A másik irányzat nagypáholya a szintén több páholyból összeállt, francia irányultságú Magyar Nagy Oriens – taglétszáma a Symbolikus Nagypáholyéhoz hasonló. A két irányzat között hivatalos kapcsolat egyelőre nincs. Ezeken kívül a francia Női Nagypáholy 1992-ben egy magyarországi női páholyt is létrehozott, ezt azonban a tradicionális szabadkőművesség nem ismeri el.