Vajna Tamás: Az első tudománymenedzser

Vajna Tamás: Az első tudománymenedzser

HVG, Budapest, 2007/13. szám 2007.03.31., 53-57. oldal



HVG 2007/13. szám, 53-57. oldal • 2007.03.31.


AZ ELSŐ TUDOMÁNYMENEDZSER

Nagymesterkurzus

Egy mára elfeledett, de sokakat ihlető, kalandos sorsú 18. századi természettudós előtt is tiszteleg a műcsarnokbeli Kempelen Farkas-kiállítás.

„Udvari gyászában ült bibliothekájában, nem kelt fel fájós lába miatt. Vékony, sárgás arcú ember, aki látogatóját így fogadja: »S tudod te, ... hogy én is magyar vagyok?«” - emlékezett vissza Kazinczy Ferenc arra, miként találkozott 1785-ben Az igaz egyetértéshez címzett bécsi szabadkőműves-páholy nagymesterével, Born Ignáccal, alias Ignatz von Bornnal. A nyelvújítás későbbi apostola hivatalos látogatáson, tanfelügyelőként járt a császárvárosban, ám mint a természettudományokért lelkesedő újdonsült szabadkőműves, mindenképp látni akarta a neves természettudóst, mert - ahogy írja - „Born páholya a tudományok elővitelét vette tzélul”. A találkozás mély benyomást tehetett rá, mert még negyed századdal utóbb is így áradozott: „Ó azok a szép idők, amikor Born karolta fel és ápolta a tehetséget.”

Rajta kívül olyan személyiségekre is mély hatást gyakorolt például, mint a trükkös sakkautomatájáról elhíresült, ugyanakkor a híd- és útépítés, a sóbányászat vagy a gépészet területén is korszakalkotó polihisztor Kempelen Farkasra, aki Ignatz von Bornnak ajánlotta 1791-ben németül és franciául is megjelent, Az emberi beszéd mechanizmusa című, a fonetika tudományát megalapozó fő művét (HVG, 2004. október 16.). Ezért is emlékezik meg - ha csupán egy takaros múzeumi sarok erejéig is - a Kempelen által megihletett mai kortárs képzőművészek alkotásait felvonultató műcsarnokbeli kiállítás Bornról (a tárlatról lásd Ember a gépben című írásunkat). A már kortársai által a legbefolyásosabb tudományszervezőnek tartott tudós nagy hatással volt a művészekre is. Zenetörténészek egybehangzó véleménye, hogy Wolfgang Amadeus Mozart Bornról mintázta a Varázsfuvola című opera nemes és bölcs Sarastróját.

„Born atipikus, igazán szabad szellemű figurája volt korának, esküdt ellensége a bornírt butaságnak, lett légyen az az okkult alkimista vagy épp a dogmatikus egyházi világkép. A szó mai értelmében véve tudományos menedzser, aki a világon először hozott létre nemzetközi konferenciát, majd tudós társaságot, folyóiratokat indított, és szervezte Közép-Európa tudományos életét, úgy, hogy igazából cseh, szlovák, magyar és osztrák földön is otthon érezte magát” - summázza véleményét a Born életművét éveken át kutató Weiszburg Tamás, az ELTE ásványtani tanszékének docense.

A soknemzetiségű Erdélyben, Gyulafehérváron (német nevén Karlsburgban, román nevén Alba Iuliában) 1742. december 26-án Ludwig von Born szász bányavállalkozó és Marie von Dentis második gyermekeként született, 11 évesen árvaságra jutott Ignácot (vagy Ignatzot) a bécsi jezsuita gimnáziumba íratták be rokonai - tudható meg a Weiszburggal közösen kutató minerológus Papp Gábor egy 1992-es tanulmányából. A korán önállósodó, soknyelvű Born az iskola után jelentkezett ugyan a jezsuita rendbe, ám 19 évesen kiszállt és Prágába ment, ahol először jogot, majd ásványtant, bányászatot, kémiát, botanikát és zoológiát tanult. (Életrajzírói szerint valószínűleg a Jézus Társaságában szerzett tapasztalatai ihlették a katolikus egyház által másfél évszázadig indexre tett, a különböző szerzetesrendeket rendszertani osztályokba soroló, jó húsz évvel később kiadott, Monchologia című, vitriolos latin nyelvű ponyvakötet megírására.) A tudásvágytól égő Born aztán gyorsan jutott előre a ranglétrán, 1769-ben már bányatanácsos a világ első számú, pár évvel korábban megalapított Bányászati Akadémiáján, Selmecbányán. Ásványtani és bányászati (annak közgazdasági vetületeivel is foglalkozó) írásai, katalógusai máig e szakterületek alapművei közé számítanak.
Kiemelkedését a tudománytörténetből az is csak részben magyarázza, hogy szabadkőműves létére - mint azt Boreczky Beatrix történész a Born és a magyar értelmiség kapcsolatát taglaló, 1992-es tanulmányában írta - „felvilágosult tudósként elítélte a rózsakeresztesek alkimista próbálkozásait, taszította a misztikum”. Egyik fő érdemének tartják viszont számon ma (és már kortársai is ezért néztek fel rá), hogy cseh páholytestvéreivel 1774-ben megalakította a Prágai Tudós Társaságot, a jó évtizeddel később életre hívott cseh Tudományos Akadémia elődjét - írja Josef Koutecky, a cseh tudománytörténet professzora egy angol nyelvű tanulmányában. A társaság Prager Gelehrte Nachrichten (Prágai Tudományos Értesítő) című hetilapjában a kor legfrissebb tudományos eredményeiről számolt be. Egyebek mellett a finnugrisztika későbbi megalapítójának, Sajnovits Jánosnak 1770-es Demonstratio című, a magyar és a lapp nyelv rokonságát bizonygató könyvéről. Born kommentárjában üdvözölte az új elméletet, de rámutatott Sajnovits gondolatmenetének - s főképp bizonyítási módszerének - hiányosságaira.
Elsősorban azonban természettudományos tevékenysége keltette fel kortársai figyelmét, köztük Mária Teréziáét, aki 1776-ban udvarába hívta, hogy gondozza a császári és királyi természetrajzi gyűjteményt, a Naturalienkabinetet. Egyúttal rábízták a legidősebb főhercegnő, Mária Anna akkor már több ezer darabosra duzzadt, ma Budapesten őrzött ásványgyűjteményének a rendezését. Az ennek során született - Weiszburg és Papp által az 1980-as években a Múzeum körúti egyetemi épület pincéjéből előásott - katalógus ma az ELTE ásványtani gyűjteményének egyik legbecsesebb írásos darabja.

A három évvel később lovaggá ütött és udvari tanácsossá előléptetett Born a bécsi Theresianum, a birodalmi elitképző akadémia filozófiai stúdiumokért is felelős aligazgatójaként sem tett le a világosság (illuminatio) terjesztéséről. S miután ő lett Az igaz egyetértéshez címzett bécsi szabadkőműves-páholy nagymestere, az titkos, okkult „szektából” szellemi műhellyé és polihisztorképzővé nőtte ki magát - így Weiszburg. Mások mellett innen kapott szellemi muníciót az Európa első mezőgazdasági felsőoktatási intézményét, a gazdálkodást tudományos szintre emelő keszthelyi Georgikont alapító Festetics György gróf is. A páholy tudósklubként és művészeti szalonként funkcionáló szeánszain az 1780-as évek derekán találkozott egyébként először Mozart is a nagymesterrel. Méghozzá az ásványrajongó vándorszínész, Johann Georg Metzler révén, aki a legújabb kutatások szerint Emanuel Schikaneder mellett társszerzője volt a Varázsfuvola librettójának. A később Sir Charles Giesecke néven a dublini egyetem geológiaprofesszoraként tevékenykedő Metzlert Born biztatta ásványtani stúdiumok folytatására. Mozart egyébként ekkor hírből már ismerhette a nagymestert, mivel mint a kor divatja szerint a természettudományok iránt aktívan érdeklődő „szabad szellem”, egy ideje állandó baráti levelezésben állt a selmecbányai akadémia „bornista” tanárával, Jacquin Miklóssal. A zenetörténeti adalékok sorát gazdagítja, hogy az ifjú géniusz a szabadkőműves nagymester tiszteletére komponálta 1785-ben Die Maurerfreude (A szabadkőműves öröme) című kantátáját.

Mindezek után némileg meglepő, hogy Born és Kempelen személyes ismeretségének nincs nyoma - habár az sejthető, hogy a Mária Terézia szolgálatában álló, a híres sakkautomatát alkotó „Varázsló” is szabadkőműves volt. Ezt is azonban csak közvetett források alapján valószínűsítik a kutatók. A két személyiség közti egyetlen kézzelfogható kapcsolatot csak a már említett fonetikai alapmunka ajánlása jelenti.
A különleges tudósi attitűdön kívül a tudományos párbeszéd hangsúlyozása is kora átlaga fölé emeli Bornt. Miután ugyanis tökéletesítette az amalgamálás (a nemesfémtartalmú ércekből az arany és az ezüst higannyal történő kivonását célzó) kohászati műveletet, a merőben új és gazdaságos eljárás ismertetésére 1786-ban több hónapig tartó nemzetközi szimpóziumot hívott össze a Selmecbánya melletti Szklenón. A dél-amerikai spanyol gyarmatoktól a német fejedelemségeken és a cári Oroszországon át a norvég királyságig tucatnyi bányászhatalom delegálta szakértőit a világ első tudományos konferenciájára. A 27 válogatott koponya Born ötletére megalapította az első nemzetközi tudományos fórumot is, a Bányászati Társaságot. Ennek tagjai, köztük Johann Wolfgang von Goethe, már akkor arra szövetkeztek, hogy megosszák egymással - és így a szélesebb közönséggel - a legfrissebb információkat. Born a társaság Bergbaukunde (Bányatudomány) című - a napóleoni háborúk miatt csak két kötetre rúgó - évkönyvét még megszerkesztette, de a Varázsfuvola 1791. szeptember 30-ai bemutatóját már nem érte meg - alig egy hónappal korábban hunyt el egy két évtizeddel korábbi gázmérgezés során kialakult súlyos ideggyulladás szövődményeiben. Halála előtt viszont a cseh, az erdélyi és a pozsonyi országgyűléstől is indigenátust kapott, az országok kvázi díszpolgárává vált, és az időközben sorra alakuló nemzeti tudományos akadémiák (a göttingeni, a szentpétervári, a stockholmi, az uppsalai, a sienai, a padovai) is a tagjaik közé választották.

VAJNA TAMÁS


Mellette keretes cikkben:

Ember a gépben

„A mobil mérete illeszkedik a szájéhoz, kezelése egyszerű, a készülék bármikor gyorsan alkalmazható. A transzlingvális kódok közelről is lehetővé teszik a távbeszélést” - értelmezi saját alkotását Georg Winter német képzőművész. S valóban, a lakkozott japán díszdobozra hajazó - polgárpukkasztásra felettébb alkalmas -, fából készült kézi készülékkel térerő nélkül is lehet kommunikálni, a használati utasítás szerint csak szájba kell venni és megpróbálni beszélni. Az Ukiyo Camera Systems néven a Műcsarnokban egészen május végéig megtekinthető és kipróbálható kamutelefont - vagy ha úgy tetszik: művészeti blöfföt - Kempelen Farkas sakkautomatája ihlette. „Az is egy olyan, briliáns mechanikai megoldásokkal operáló mágikus masina volt, amely a felvilágosodás korának gépmániáját figurázta ki” - mondja Mélyi József művészettörténész, a múlt héten megnyílt Kempelen, Ember a gépben című médiaművészeti kiállítás kurátora. Szerinte a Kempelen sakkozógépében elrejtett ember (a valóságban egy alacsonyabb növésű sakknagymester) akár a művészet metaforájaként is felfogható - mivel a technikát, a formát az emberi alkotó szellem tölti meg tartalommal. Mélyi e vezérmotívumra fűzte fel a „Varázsló” komolyabb alkotásait - például a beszélőgépet - és életútját is megidéző tárlatot. Az 1804-ben elhunyt pozsonyi polihisztor a sakkautomatát csak afféle játékszernek tartotta, a beszélőgépet viszont élete fő művének, amelyen évtizedeken át dolgozott. Elkészítéséhez tanulmányozta a beszédszervek működését, a hangképzés „mechanikáját”, s végül - miközben mintegy mellesleg „felfedezte” a fonetika máig érvényes alapszabályait - a masina 1780 körül megszólalt. A tüdő hangképzési feladatait egy a kiállításon is rekonstruált fújtató, a hangszalagokéit síp látta el, a szájüreget tölcsér, az orrüreget több nyílás pótolta. Igaz, hangja olyan volt, mint egy 3-4 éves gyermeké, s a beszédtempója is igen lassú, ám érthető mondatokat lehetett vele alkotni bármely nyelven. A megszólalás gyorsaságán s a tagolt kiejtésen Kempelen billentyűs rendszerrel kívánt javítani, de ezt a tökéletesítést már sohasem végezte el.
A Varázslóban elődjükre ismerő amerikai, német és magyar kortárs művészek a legújabb, önfejlesztésre képes programozás révén a beszédhelyzetre reagáló hasbeszélő bábokat, egymással - a látogató által kiválasztott témából kiindulva - csevegő számítógépeket, portrérajzoló ipari robotot, valamint kinetikus (azaz mozgó) szobrokat állítanak ki a Műcsarnokban - médiaművészet gyűjtőnév alatt.